ez nem egy film. ez a star wars

Nézem a jövőre érkező nagy blockbusterek napokban frissen kijött előzeteseit és a legtöbbre szinte a vállamat sem rándítom meg, annyira hidegen hagynak. Nem ígérnek semmi mást, csak még nagyobb, még hangosabb pusztítást, pedig már mindent láttunk, amit ebben a műfajban látni lehet. Nincs hova fokozni a városkép átrendezős CGI orgiákat, nem érdemes hatalmasabbakat robbantani. Ebből a tömegből tűnt ki számomra a Civil War trailer, mert a Marvel érti a lényeget és az érzelmekre helyezi a hangsúlyt. Ugyanezért emelkedik ki a Disney is, mert ahogy az első komolyabb Star Wars előzetesek végén elhúzott a Millenium Falcon és megláttam Han Solót + Chewbaccát, abban a pillanatban ugyanúgy tudtam lelkesedni és egy helyben ugrálni, mint egy kisgyerek. 

Mint az a kisgyerek, aki a harminc fokos balatoni nyár közepén képes volt a még a locsolkodásból meg innen-onnan összeszedett zsebpénzével lefutni a part menti újságoshoz, megvenni a Baljós árnyak könyvet és egész nap azt olvasni a szobájában, amíg végig nem ért rajta. A kisgyerek, aki legalább 10x látta a Baljós árnyak filmet és akkor még imádta Jar Jart. Akinek a testvérével együtt az apukája mutatta meg a régi filmeket. Aki a Klónok támadása összes szereplőjének összes matricáját összegyűjtötte a Master Crokos tasakokból. Aki bármikor, bármelyik Star Wars filmet megtudta és meg is akarta nézni, akárhányszor ment a tévében. Aki szerint Darth Vader minden idők legjobb filmes gonosza és a Star Wars minden hibája ellenére a legszerethetőbb, legjobb meséje.

Most 2015 van és a brand nagyobb, mint valaha. Már csak pár nap és újra új Star Wars filmet nézhetünk. Ahogy kifutottak a Gyűrűk ura filmek, amik a gyerekkorom másik legnagyobb könyves - mozis élményei, aztán lement a Sithek bosszúja is nem hittem, hogy fogok még így lelkesedni majd egy bemutatóért. De szerencsére igen, mert ez nem csak egy film. Ez nekem és közületek is rengeteg mindenkinek sokkal sokkal több annál. Ez a Star Wars.

Címkék: énblog filmek