Mennyire gyönyörű név, mégis milyen ritka. Több lányt kellene így elnevezniük a szüleiknek, a közjó érdekében. Én is csak egyet ismerek, viszont őt sosem felejtem el.

Mivel Fonyód egy igazi metropolisz, ezért két óvodája is volt a '90-es évek elején. A nagy óvoda, fent a hegyen és a kis ovi, közelebb a központhoz. Központ, jó hogy nem mindjárt azt írom, hogy belváros :D

Szóval én a kisebbikbe jártam, mert az volt praktikusabb helyileg. Éppen ezért, amikor iskolába kellett menni, akkor csak kevés arc volt ismerős és a legtöbbjük nekik sem egy osztályba került velem. Mindegy, nem gond, szerencsére sosem jelentett problémát ismerkedni vagy bekerülni egy új közösségbe, de nem is ezért írom, hanem csak a tény kedvéért, hogy az engem körbevevő majdnem összes kisgyereket akkor láttam először. 

Első nap, első óra előtt, érkeznek az osztálytársak. Én már egy ideje ott vagyok a suliban, mert Fonyódligetről csak úgy járt busz, hogy vagy kicsit indokolatlanul korán érkeztem vagy pedig éppen csengőre estem volna be a kapun. Tanárnő fia, jó gyerek, nyilván az előbbi volt a program, mondjuk főleg azért, mert az iskolában tanító Anyukám nagyon utál az utolsó vagy azutáni pillanatban odaérni bárhova is. 6-7 éves kissrácok meg nem sok beleszólást kapnak ebbe.

Tehát ülök az első padok valamelyikében, még az is lehet, hogy a legkorábban a terembe érve és figyelem, hogy ki kicsoda, mi mettől meddig hogyan. Egyszercsak belép az osztály ajtaján egy apuka és mögötte a valaha látott legszebb lány, aki csak a Földön élt. Meseszép arc, sötétbarna, félhosszú haj, óriási, nagyon vidám, nagyon barna, már-már fekete szemek. Konkrétan emlékszem, hogy kis tökösként nem hittem a szememnek, az sem kizárt, hogy tátva maradt a szám és elöntött egy érzés, hogy én ilyen gyönyörűséget még sohasem láttam, de azt sem tudtam, hogy létezhet ez. Elég jó nap volt.

Azt hiszem mondhatjuk, hogy ő volt az első lány, akibe beleszerettem. Persze alsótagozatos szerelem szinten, de értitek. Évekig megmaradt ez a vonzalom, ötödik osztályban hosszabban évődve majdnem össze is jöttünk, aztán másfelé, más társaságokba és irányba vitt minket az élet. Az a lány volt és szerintem még ma is az, aki egyetlen mosolyával levesz a lábáról majdnem mindenkit és olyan hangon szól hozzád, hogy nem tudod nem teljesíteni, amit kér. 

Aida. Most hangosan ki is mondtam a gép előtt és mosolygok.